Morlaix

Csodálatos helyre bukkantunk. És persze szint Bretagne. Bár nem tartozik az "egy órára Tőlünk" kategóriába, de megérte. Egy fantasztikus városkában jártunk Morlaix-ban. Ez a város Bresttől kb 60 km-re északkeletre fekszik.
Ez már "igazi" Bretagne földön található, érezhető az embereken is. Sokan azt vallják, hogy a bretonok nagyon keményfejűek, és elég mogorvák. Hááát, azt nem tudom, hogy mennyire mogorvák, mindenesetre nem csattannak ki a kedvességtől az már biztos. Nem egy mediterrán nép.. 


Sikerült megtapasztalni az igazi breton időjárást is, ami abból áll, hogy egyik pillanatban teljesen fekete az ég, majd ömlik az eső. Végül kiderül és szikrázó napsütésben folytatódik a nap tovább. persze ezek többször is váltakoznak, csak hogy ne legyen unalmas a nap. 
De ahogy elnéztem az emberek nem igazán zavartatják magukat. Esik, kinyitják az ernyőt, eláll, becsukják. Ennyi.

Viszont ennek a sok esőnek is köszönhető, hogy gyönyörű harsogó színekkel találkozhat az ember úton-útfélen.



A franciák imádják feldíszíteni a körforgalmakat. Sokszor az évszaknak megfelelő kreációkat tesznek ki, van hogy évente változtatják. De olyan is van, hogy állandó tárgyakkal, növényekkel találkozunk. 




A régi városrészben a kanyargó macskaköves utcákon át vezet a főút a kőből és fából épült házak között. Sok esetben olyan szűkek az utcák, hogy éppenhogy elférnek az autók. 
Stílusra kicsit olyanak a házak, mintha Alsace-ban lennénk, de azért a breton jelleg érződik rajtuk.


A házak között itt-ott megbúvik egy-egy virágbolt, és fűszerüzlet, amely nemcsak a helyi lakosok által kedvelt. A turistákat az ajándékboltok képeslapok garmadával és mindenféle breton tárgyakkal, italokkal és  ételekkel várják.  





Ez is egy módja az étterem népszerűsítésének ...



Ez egy fantasztikus megoldás a madarak etetésére. Egy egy úszó stég, amire a megéhező madarak rászállhatnak egy kis élelemért. Nem utolsó sorban a madárpiszok is megoldott téma így...


... bár a falatokat kéregető madaraktól ez sem véd meg


A város felett húzódó viaduct-on remek megoldást találtak a TGV gyorsvasút elvezetésére (is).



A város főterén található a HOTEL DE VILLE, vagyis a városháza.


A városházával szemben a a viaduct alatt megbújó pavilon a friss házasok kedvelt fényképezkedő helye, nem beszélve a szabadtéri concertekről és előadásokról. De a megfáradt járókelők is szívesen falatoznak el alatta egy sandwich-et.



Cukorka bolt, pékség, teázó és cukrászda... Mindezek egyben, egy kis angyalos "beütéssel".. Hát nem szép???









4 megjegyzés:

Mrita írta...

Nagyon szép helyen jártál, érdemes volt. Nagyon örülök, hogy ezt megosztod másokkal is.
Üdv. Mrita

ChezSandra írta...

köszönöm Mrita, valóban csodás helyen jártunk.

rengeteget megyünk, és persze fényképezünk is, úgyhogy megpróbálom majd feltölteni mindet, had lássák mások is :)

üdv S.

Bors and Pepper írta...

Nagyon bájos városka :)

Kósa Márta írta...

Nekem is tetszik a városka, köszi a kalauzolást!

Egy kis francia, egy kis magyar. Olykor pedig teljesen más! Kalandozás a konyhán innen és túl!