BAGUETTE (ZAB- ÉS TELJES KIŐRLÉSŰ LISZTBŐL)


Ez nem éppen nevezhető egy átlagos, tradicionális receptnek, de mégis érdemes megsütni, mert egy kicsit átmenetet képez a morzsálódó kenyerek és a baguettek között.
A hozzávalókban megtalálható zablisztet nem érdemes lecserélni, mert fontos B1-, B5-, B6- forrás, továbbá E-vitaminokban, ásványi anyagokban, és rostban is gazdag. Savlekötő hatásáról is ismert és segít a vérszegénység leküzdésében is.   



HOZZÁVALÓK


200 gramm teljes kiőrlésű liszt
100 gramm zabliszt
200 ml lagyos víz
50 ml olivaolaj
1 zacskó Dr Oetker szárított élesztő
1 tk só

1 maréknyi magkeverék

ELKÉSZÍTÉS

A vízbe öntsük bele az élesztőt, majd öntsük egy mixer táljába. Szórjuk hozzá a sóval elkevert lisztet, a magkeveréket és az olívaolajat. Alaposan dagasszuk ki, majd takarjuk le egy folpackkal és egy konyharuhával. 
Kelesszük kb másfél-két órán át.
Egy lisztezett nyújtódeszkán hajtogassuk meg a megkelt tésztánkat a következőképpen:
először nyújtsuk ki, aztán többször meghajtsuk meg úgy, mintha leveles tésztát készítenénk. Ismételjük meg a hajtogatást 8szor-10szer. Takarjuk le konyharuhával, és kelesszük újabb 40-45 percig.

Melegítsük elő a sütőt 220 fokra. 
Vágjuk 2 egyenlő részre, majd nyújtsuk ki olyan hosszúra mint a tepsink vagy baguette sütőnk hossza. Vágdossuk be a tetejét késsel.
Tegyünk egy vízzel feltöltött fém tálat a sütő aljába (ez segít, hogy ropogós legyen a külső héj), majd süssük először 13-15 percig, majd a tálat kivéve még 7-8 percig.

TELJES KIŐRLÉSŰ PALACSINTA

A palacsinta az egyik olyan étel, amire szerintem egyszerűen senki nem tud nemet mondani. Nálunk a gyerekek nagyon szeretik akár reggelire, akár ebédre. De még vacsorára is tudják enni. A palacsintában az a remek, hogy lehet akár édes, akár sós tölteléket belerakni.
Sokáig fehér és teljes kiőrlésű liszt keverékével készítettem, mostanra már csak teljes kiőrlésű lisztből van. Az elkészítése ugyanolyan egyszerű mint a fehér lisztből készültté, csak annyi a titok nyitja, hogy 

  1. sütés előtt minimum fél órát állni kell hagyni, hogy kellőképpen felszívják a nedvességet a rostok
  2. a pihentetési idő lejárta után vissza kell pótolni a szóda vagy ásványvizet, különben egy túl sűrű masszát kapunk amit nem lehet szép vékonyra sütni.



HOZZÁVALÓK

3 db közepes tojás
2,5 deci teljes kiőrlésű liszt
1 csipet só
4+2 deci szóda v ásványvíz
olívaolaj a sütéshez


ELKÉSZÍTÉS

A tojásokat keverjük el a sóval, és öntsünk hozzá kb 2 deci ásványvizet. Lassan hozzáadva keverjük csomómentesre a liszttel, a maradék 2 deci ásványvíz hozzáadagolása közben.  
Tegyük félre kb fél órára, majd a pihentetés végén keverjünk hozzá kb 1,5-2 deci ásványvizet.
Forrósítsuk fel majd kenjük ki a serpenyőt olívaolajjal, és kb egy merőkanálnyi tésztát oszlassunk el vékonyan a sütőben. Süssük a tésztát addig, amíg elválik a palacsintasütőtől, majd fordítsuk meg, és még süssük fél percig.

MINIMAL MOUSSAKA

Moussaka [muszaka] a görög konyha egyik remeke. Szinte minden görög étterem étlapján megtalálható, mert nagyon kedvelt ez az egytálétel, ami igazából nem más, mint egy hússal rakott padlizsán. Az eredetileg burgonyával és besamellel készült étel helyett most egy könnyített és egyszerűsített recept következzék belőle a megszokott ízek megtartása mellett.



HOZZÁVALÓK (4 előétel, vagy 2 főétel)

350 gramm darált marhahús
100 ml marha alaplé
1 db közepes paradicsom
1 kk őrölt fahéj
6 db szegfűszeg
1 kk citromos bors
1 kk őrölt szerecsendió
1 csapott ek tárkony
1 kk oregáno
1 tk majoránna
1 db babérlevél
150 gramm dupla koncentrált paradicsomsűrítmény
2 db salotta hagyma
2 deci tejszín
2 tk kukoricakeményítő
1 db közepes fehér padlizsán
2 db (nagyobb) toast kenyér
200 gramm reszelt mozzarella
olívaolaj

ELKÉSZÍTÉS

A padlizsánt mossuk meg, majd vágjuk le a két végét. Sózzuk be, és tegyük félre, hogy a kesernyés levét kieressze magából.
A salottahagymákat tisztítsuk meg, aprítsuk fel, és egy kevés olívaolajon dinszteljük meg. Adjuk hozzá a darált marhahúst és a felkockázott paradicsomot. Öntsük fel a paradicsomsűrítménnyel elkevert alaplével, és ízesítsük babérlevéllel, fahéjjal, szegfűszeggel,citromos borssal, majoránnával,  tárkonnyal, oregánóval és szerecsendióval. Még hagyjuk rottyanni egy párat, majd zárjuk le.
A padlizsánt nyomkodjuk ki, majd mossuk át, és papírtörlővel itassuk fel a szeletekről a nedvességet.
A sütőt melegítsük elő 220 °Cra (légkeveréses).
Egy sütőtál aljába tegyünk 1-2 evőkanálnyi olívaolajat, majd tegyük rá a toast kenyereket egy rétegben. Rakjuk rá a padlizsánszeletek felét, kanalazzuk rá a húsos szószt, majd fedjük be a maradék padlizsánszeletekkel.
Egy tálkába keverjük csomómentesre a tejszínt a kukoricakeményítővel, majd öntsük le vele a rakott padlizsánt. Tegyük előmelegített sütőbe, és süssük kb 20 percig, majd szórjuk meg reszelt sajttal és tegyük vissza addig, amig a sajt ráolvad a tetejére.

MEDITERRÁN TÖLTÖTT KARALÁBÉ

A PARADICSOMMAL SÜLT MOZZARELLA után ismét következzen egy paradicsommal-mozzarellával-bazsalikommal készült finom fogás, ezúttal azonban karalábéba töltve. 
Azt hiszem nem is kell sokat mondanom róla, elég annyi, hogy egyszerűen, gyorsan, könnyen elkészíthető  könnyed fogás akár ebédre, akár vacsorára. 




HOZZÁVALÓK (2 darabhoz)

2 db karalábé
1 zacskó mozzarella
1 db nagyobb paradicsom
1 marék bazsalikomlevél
só, bors, őrölt szerecsendió
creme fraiche v tejföl a tálaláshoz


ELKÉSZÍTÉS


A karalábékat tisztítsuk meg, majd sós vízben főzzük puhára.
Kockázzuk fel a paradicsomot  és a mozzarellát, majd egy tálba keverjük hozzá az apróra vágott bazsalikomleveleket. Ízesítsük sóval, borssal, és őrölt szerecsendióval.
Vágjuk le az időközben megfőtt karalábé kalapját, és egy kiskanál segítségével vájjuk ki a belsejét. Daraboljuk fel a kivájt részt, és keverjük a felkockázott paradicsomhoz és mozzarellához. 

A sütőt melegítsük elő 200°Cra (hőlégkeveréses).
Töltsük a vájatokba, és előmelegített sütőben süssük 15-20 percig. Addig, amíg a mozzarella és a paradicsom össze nem olvad kicsit.

Salátaágyon egy kevés creme fraiche/tejföllel  tálaljuk!

KAPRIBOGYÓS TONHALKRÉM

Akár vacsorára, akár reggelire, könnyen, egyszerűen és gyorsan elkészíthető az alábbi kapribogyós tonhalkrém. A tonhal kedvelt a fogyókúrázók körében is, hiszen magas proteintartalma miatt kalóriaszegény étel. Persze mértékkel fogyasztva, hiszen a baguette, vagy kenyér amire kenjük már közel sem bír hasonló jó paraméterekkel.

A glutén-, lisztmentes diétákban fogyasztható, hozzáadott cukrot nem tartalmaz!



HOZZÁVALÓK

160 gramm olajos tonhal (konzerv)
80 gramm ricotta
20 gramm kapribogyó
1 ek sós vaj
2 ek citromlé
2 db tojás
1 marék bazsalikom
só, bors, őrölt szerecsendió

ELKÉSZÍTÉS

A tojásokat főzzük meg, pucoljuk meg, majd hűtsük ki.
Egy késes mixerbe tegyük a tonhalat, a négybe vágott főtt tojásokat, a kapribogyót, a megmosott és leszárított bazsalikomleveleket és a ricottát. Pürésítsük, majd, ízesítsük sóval, borssal, őrölt szerecsendióval és citromlével.
Tegyük egy zárható edénybe, és a hűtőben hagyjuk 2-3 órát állni! 


MEGJEGYZÉS

Bár a krémnek jót tesz a hűtőben való állás ahhoz, hogy jobban összeérjenek az ízek, idő hiányában azonban ettől el lehet tekinteni, és azonnal friss baguettel lehet is fogyasztani!

CUKKINIS-ZABKORPÁS-LEVENDULAMÉZES SÜTEMÉNY

Cukkini szezon van. És ilyenkor nem csak sósan, hanem bizony édes formában is készíthető. Ha van sárgarépás sütemény miért ne készülhetne cukkiniből is?
Ez a cukkinin kívül zabkorpával és levendulamézzel készült finom desszert egyszerűen, könnyen elkészíthető, úgyhogy bátran álljanak Neki kezdők is! Nem fog csalódást okozni!
A levendulaméz és a zabkorpa biztosítja a kellő édességet, a cukkini és a ringló pedig a kellő fanyarságot. Ez az összhang adja a sütemény kellemes édesen savanykás ízét. 




HOZZÁVALÓK

200 gramm zabkorpa
400 gramm cukkíni
80 gramm levendulaméz
2 ek kakaópor
3 ek olívaolaj
1 ek vaníliaaroma
1 tk szódabikarbóna
1 kk sütőpor
1 kk őrölt fahéj
1 kk őrölt gyömbér
1 kk őrölt szerecsendió
2 db tojás
1 csipet só
500 gramm ringló szilva
6 ek reszelt mandula

ELKÉSZÍTÉS


A sütőt kapcsoljuk be 175 °Cra.
A tojásokat válasszuk szét, és a fehérjét verjük fel kemény habbá.
Tegyük egy másik tálba a tojások sárgáját, a vaníliaaromát, az olívaolajat, adjuk hozzá a levendulamézet, a csipet sót, a kakaóport és a fűszereket. A cukkinit tisztítsuk meg, majd egy kis lyukú reszelőn reszeljük a tojássárgájás masszához! Alaposan keverjük át.
A zabkorpával keverjük el a szódabikarbónát és a sütőport, majd keverjük bele a masszába. Végezetül forgassuk bele a felvert tojásfehérjét, majd töltsük egy 24 cm-es szilikon őzgerinc sütőformába. Rakjuk ki a tetejét a kimagozott ringlóval, majd szórjuk meg reszelt mandulával. 
Az előmelegített sütőben süssük 35-40 percig (tűpróba!).


Egy kis francia, egy kis magyar. Olykor pedig teljesen más! Kalandozás a konyhán innen és túl!