BAZSALIKOMOS CURRYS GNOCCHI


A rohanós napok ebédje illetve vacsorája azt hiszem örök téma. Két szaladás között sokszor csak épp annyi időnk van, hogy valamit gyorsan bekanalazzunk, vagy bevillázzunk, de a hosszú pepecselések nem férnek bele. Ez a finom mustáros currys gnocchi 10 perc alatt elkészül, ami szerencsére nem megy az íze rovására. Ha vacsorára készítjük és már nem ülünk autóba (természetesen vezetni, nem utasként), egy pohár fehér bort is nyugodtan kortyoljunk mellé.


HOZZÁVALÓK
300 gramm gnocchi
100 gramm gomba
3 deci tejszín
1 deci tej
3 ek olívaolaj
0,5 db póréhagyma
1 tk magos dijoni mustár
1 tk curry
0,5 tk őrölt szerecsendió
1 csipet só, bors
1 marék bazsalikom

ELKÉSZÍTÉS

A póréhagymát és a gombát tisztítsuk meg, majd vágjuk apróra. 
Egy kevés olívaolajon dinszteljük meg, öntsük fel a tejszínnel és a tejjel. 
Sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az őrölt szerecsendióval , majd adjuk hozzá a magos dijoni mustárt és a curryt. Tegyük bele a gnocchikat, és fedő alatt néha megkeverve főzzük puhára. 
(Ha szükségesnek látjuk, higíthatjuk a szószt még tejjel). Végezetül szórjuk meg az apróra vágott bazsalikommal.

Nincsenek megjegyzések:

Egy kis francia, egy kis magyar. Olykor pedig teljesen más! Kalandozás a konyhán innen és túl!