CAMEMBERTTEL SÜLT BURGONYA

Egy újabb hideg vendégváróval bővült a repertoárunk. Ez egy olyan recept amit csak előre lehet elkészíteni.  Érdemes előző nap elkészíteni, de minimum 5-6 órát hűtőben kell tartani, hogy összeérjen/összehűljön. 



HOZZÁVALÓK

30 deka burgonya
1 camembert sajt
só,bors
vékony szalonna csíkok (120-150 gramm)

ELKÉSZÍTÉS

A sütőt bekapcsolom 160 fokra. A burgonyát megtisztítom, és vékony szeletekre vágom. 

Egy sütőformát kibélelek a szalonnacsíkokkal úgy, hogy az oldalára is jusson bőven (a tetejére is jusson, ami a tálaláskor ha megfordítjuk, akkor ez lesz az "alja")

Rápakolom a burgonya kb egy harmad részét, majd borsozom.

A burgonya rétegre kerülnek a camembert szeletek, amire megint egy kevés friss borsot csavarunk. Utána ugyanígy még egy réteg burgonya borsozva és kicsit megsózva, és még egy réteg camembert következik. 

A tetefére kerül az utolsó adag burgonya (megborsozva), és ráhajtom a szalonnát.

A sütőforma tetejét letakarom folpackkal , majd az egészet becsomagolom alufóliába, és a 160 fokos sütőben egy órát  sütöm.

Az egy óra elteltével kiveszem a sütőből, leszedem az alufóliát (a folpackkal együtt, ami ráolvad az alufóliára) és hagyom kihűlni, majd hűtőszekrénybe teszem minimum 5-6 órára.



Tálalás előtt kiveszem a hűtőből,  egy deszkára borítom, (az a lényeg, hogy egybe jöjjön ki belőle!) és ujjnyi vastag szeletekre vágom.

Megjegyzések

Nelli üzenete…
Nagyon tetszik!
Meg szeretném kérdezni, hogy a folpack miért kell az alufólia alá?
Nelli üzenete…
Ezer bocsánat!
El szerettem volna menteni magamnak a piszkozatba és a miner közzétette.:-(
Eszter üzenete…
Szuper recept!
Elvittem, köszi! ;-)
Csiperke üzenete…
Hú, ez nekem is nagyon tetszik! Elmentettem a "megcsinálni" nevezetű mappámba...
ChezSandra üzenete…
Nelli, bocsánat, de csak most láttam a kérdésedet!
Az alufólia alá azért kell a folpack, hogy jobban "rázárjon" az alufólia, így nem igazán sül, inkább összefő/olvad a camambert és a burgonya.
Örülök, hogy tetszik, és semmi gond a "közzététel" miatt :)
ChezSandra üzenete…
Eszter, szívesen, örülök, hogy tetszik!
ChezSandra üzenete…
Csiperke, mesélj majd hogy sikerült!

Népszerű bejegyzések