NAORA TORTA

Töredelmesen be kell vallanom, nagy kávé- és Nespresso rajongó vagyok. Nem, nem csak George Clooney és/vagy John Malkovich miatt, bár kétségtelen, hogy szenzációsra sikeredtek a Nespresso reklámok és ebben oroszlánrészük van. Az egyik kedvencem ez, bár van még olyan amire ugyanezt a jelzőt használnám:



A kávé és köztem lévő önzetlen és mélyreható kapcsolat már több éves múltra tekint vissza, mely részleteivel most nem fárasztanálak Titeket. Bár aki személyesen és régóta ismer, tudja, hogy az egyik "jegyem" a kezemben folyton ott lévő kávésbögre volt. Most már nincs állandóan a kezemben, de még mindig napjában többször kézbe veszem (persze nem üresen ;) ). Az viszont vitathatatlan, hogy amióta a Nespresso név is szorosan kötődik a kapcsolatunkhoz, a viszony még meghittebbnek mondható.

Szóval egy szó mint száz, nagyon megörültem a Dolce Vita blog szerzőjének, Krisztinának a blogszületésnapi játékfelhívásának, melyben egy adott Nespresso kávéhoz (Naora) kell dessertet kreálni. Mint ahogy írja: "A feladat tehát alkossatok bármilyen desszertet, amelyben a ribizli, szeder a főszereplő és illik a kávéhoz."

Ezen felbuzdulva következzen az Én Naora tortám, igaz kávé nélkül, de kávéhoz:







HOZZÁVALÓK

A PISKÓTÁHOZ
8 deka zabkorpa
2 deka vaj
4 db tojás
4 deka nádcukor v nyírfacukor

A GYÜMÖLCSÖS KRÉMHEZ
250 gramm mascarpone
1 deci tejszín
2 deci kókusztej
1 evőkanál frissen csavart citromlé
1 zacskó zselatin fix
200 gramm piros bogyós gyümölcs vegyesen (málna, ribizli, szeder)


ELKÉSZÍTÉS

A sütőt melegítsük elő 175 °Cra.
A tojásokat és a nádcukrot tegyük egy tálas mixerbe, és addig verjük, míg egy keményebb habot nem kapunk. Óvatosan keverjük hozzá a zabkorpát 2-3 adagban, végezetül keverjük hozzá a felolvasztott (majd visszahűtött) vajat.
A masszát öntsük egy 24 cm átmérőjű szilikon tortaformába, majd az előmelegített sütőben süssük 11 percig.

Ezalatt készítsük el a krémet:
A tálas mixerbe tegyük a mascarponet és a tejszínt. Kapcsoljuk be, és verjük fel habbá. 
A gyümölcsöket botmixer segítségével pürésítsük, majd öntsük a mascarponés masszához a kókusztejjel és a citromlével együtt. Adjuk hozzá a zselatin fixet is, és verjük tovább még 4-5 percig.

Az időközben megsült piskótát tegyük egy tortatálra, vagy egy nagyobb lapostányérra. Tegyünk rá egy 28 cmre állított tortakarikát, és öntsük rá a gyümölcsös masszát. Kissé ütögessük le a tányérra szorított tortakarikával együtt, hogy az esetleges buborékok is kijöjjenek belőle, majd tegyük hűtőbe minimum 3-4 órára, de a legjobb ha egy egész éjszakát állni hagyjuk.

Egy kis francia, egy kis magyar. Olykor pedig teljesen más! Kalandozás a konyhán innen és túl! Tarts Velünk a Facebookon is!

7 megjegyzés:

Rozmaring&Csokoládé írta...

Szandrám, ez őrölten guszta!

Praliné Zsuzsi írta...

Ez a recept tök jól jött :) Megcsináltam, csak eperrel, illetve sima 2 tojásos piskótával :)

ChezSandra írta...

Zsuzsi, gyors voltál!
Remélem Nektek is ízlik. Nálunk épp most fogyott el az utolsó morzsája :)

Gabriella írta...

Ó, ez csoda jól néz ki, a recept is szuper, és még a színe is nagyon kellemes/tavaszias! :))

marisz57 írta...

Nagyon szuper ez a recept! Remekül néz ki a tortaszelet a fotón. Egyszer feltétlenül kipróbálom.

Dolce Vita írta...

http://fozzunkolaszul.blogspot.com/2012/05/naora-nyertesek.html

Garffyka írta...

Szép is, biztos finom is :)
A reklám jó!

Egy kis francia, egy kis magyar. Olykor pedig teljesen más! Kalandozás a konyhán innen és túl!