DYI - BOLTI SÁRGARÉPAPÜRÉ OTTHON (MINDENMENTES*, LOW CARB)

Nemrégiben a salátás hűtőpult körül nézelődtem, és megakadt a szemem a különböző kiszerelésű (egy-két személyes és családi) zöldségpüréken. Sokféle létezik belőlük, vannak natúr illetve fűszerezettek is.
Ezeket nem csak megvehetjük, hanem egyszerűen, könnyen, kevés hozzávalóból otthon is elkészíthetjük. (Az otthon elkészített verzióban legalább biztosak lehetünk, hogy csak az van benne amit mi beletettünk!)

A hagyományos vasárnapi ebédnél burgonyapüré helyett érdemes elkészíteni!

A low carb, és a *mindenmentes, vagyis a glutén-, liszt-, laktóz-, szója-, tej-, tojásmentes diétákban fogyasztható, hozzáadott cukrot nem tartalmaz! 






HOZZÁVALÓK 


4 nagyobb sárgarépa
1 vékonyabb póréhagyma
1 evőkanál olívaolaj (v. kókuszolaj)
frissen őrölt tarka bors
késhegynyi frissen őrölt szerecsendió


ELKÉSZÍTÉS 


Tisztítsuk meg a sárgarépát és a póréhagymát, majd karikázzuk fel. Az olajat forrósítsuk fel, majd futtassuk meg rajta a hagyma és a sárgarépakarikákat. Öntsük fel annyi vízzel, hogy épp ellepje, és fedő alatt főzzük puhára. Szűrjük le, (tegyük félre a főzőlevet) és turmixoljuk össze.
Ha túl sűrű lenne adhatunk hozzá a főzőléből. Ízlés szerint ízesítsük a fűszerekkel, és azonnal tálalhatjuk is!

Nincsenek megjegyzések:

Egy kis francia, egy kis magyar. Olykor pedig teljesen más! Kalandozás a konyhán innen és túl!