KORIANDERES BÁRÁNYGOLYÓK

A bárányt sokáig nem szerettem határozott íze miatt. De ha valaki egyszer rákap...
Ezeket a darált húsgolyókat a tojás fogja össze, a darált bárányhúshoz már csak a fűszereket adjuk hozzá, és a vasedénybe (cocotte) lerakva és az alaplével felöntve főzzük meg.  Így puha, de összeálló golyókat kapunk, aki azonban szeretné adhat hozzá tejbe áztatott zsemlét, vagy zab ill. kukoricapelyhet is.

A glutén-, liszt-, tejmentes diétákban fogyasztható, hozzáadott cukrot nem tartalmaz !


HOZZÁVALÓK

300 gramm darált bárányhús
1 csapott marék koriander
1 egész tojás
2,5 dl zöldségalaplé
1 babérlevél
1 ek apróra vágott snidling
só, frissen őrölt tarka bors, őrölt szerecsendió

ELKÉSZÍTÉS

A sütőt melegítsük elő 200°Cra.
A ledarált bárányhús tegyük egy tálba. Adjuk hozzá a tojást, a megmosott, megszárított és apróra vágott koriandert (pár szálat hagyjunk ki, hogy a végén megszórhassuk vele!) és snidlinget. Ízesítsük sóval, őrölt tarka borssal és őrölt szerecsendióval. Keverjük össze, és rakjuk egy cocotte-ba egymás mellé a húsgolyókat, adjuk hozzá a babérlevelet, majd öntsük fel a zöldségalaplével, és az előmelegített sütőben süssük készre 30-35 perc alatt.

Salátával és főtt quinoával tálaljuk!



Nincsenek megjegyzések:

Egy kis francia, egy kis magyar. Olykor pedig teljesen más! Kalandozás a konyhán innen és túl!