KAPRIBOGYÓS TONHALKRÉM

Akár vacsorára, akár reggelire, könnyen, egyszerűen és gyorsan elkészíthető az alábbi kapribogyós tonhalkrém. A tonhal kedvelt a fogyókúrázók körében is, hiszen magas proteintartalma miatt kalóriaszegény étel. Persze mértékkel fogyasztva, hiszen a baguette, vagy kenyér amire kenjük már közel sem bír hasonló jó paraméterekkel.

A glutén-, lisztmentes diétákban fogyasztható, hozzáadott cukrot nem tartalmaz!



HOZZÁVALÓK

160 gramm olajos tonhal (konzerv)
80 gramm ricotta
20 gramm kapribogyó
1 ek sós vaj
2 ek citromlé
2 db tojás
1 marék bazsalikom
só, bors, őrölt szerecsendió

ELKÉSZÍTÉS

A tojásokat főzzük meg, pucoljuk meg, majd hűtsük ki.
Egy késes mixerbe tegyük a tonhalat, a négybe vágott főtt tojásokat, a kapribogyót, a megmosott és leszárított bazsalikomleveleket és a ricottát. Pürésítsük, majd, ízesítsük sóval, borssal, őrölt szerecsendióval és citromlével.
Tegyük egy zárható edénybe, és a hűtőben hagyjuk 2-3 órát állni! 


MEGJEGYZÉS

Bár a krémnek jót tesz a hűtőben való állás ahhoz, hogy jobban összeérjenek az ízek, idő hiányában azonban ettől el lehet tekinteni, és azonnal friss baguettel lehet is fogyasztani!

Nincsenek megjegyzések:

Egy kis francia, egy kis magyar. Olykor pedig teljesen más! Kalandozás a konyhán innen és túl!