MANDULÁS CSÓK (NYÍRFACUKORRAL, LISZT-, GLUTÉN-, TEJMENTESEN)

Ezek a mennyei és nem utolsó sorban pofonegyszerű mandulás csókok még a kezdő háziasszonyok/lányok konyhájában is könnyen elkészíthető. Nem kell sokat hozzáfűzni, a recept azt hiszem magáért beszél. 
Sajnos egyre több ember él különböző ételallergiákkal, ilyenkor karácsonykor pedig sokszor figyelni kell arra, hogy amivel készülünk a családtagoknak, barátoknak ne legyenek számukra károsak. Ezek a mandulás csókok a gluténmentes étrend szerint étkezőknek, a cukorbetegségben szenvedőknek, a fogyókúrázóknak és a tejallergiában szenvedők asztalára is nyugodtan kerülhetnek.

 

HOZZÁVALÓK
60 gramm nyírfacukor
3 tojásfehérje
170 gramm őrölt mandula
2 tk citromlé

100 gramm csokoládé


ELKÉSZÍTÉS


A sütőt melegítsük elő 150 °Cra.
A tojásfehérjét verjük kemény habbá úgy, hogy közben 3 részletben hozzászórjuk a nyírfacukrot is. Amikor már kellő keménységű a habunk forgassuk bele a darált mandulát és a citromlevet is.
Készítsünk elő két sütőpapírral bélelt tepsit, és két teáskanál segítségével rakjunk kis halmokat a tepsire, majd vizes kanállal kissé lapítsuk le a tetejüket.
Előmelegített sütőben 18 perc alatt süssük készre, majd hagyjuk a sütőpapíron kihűlni.
Ezalatt olvasszuk meg a csokoládét gőzfürdő felett (vagy a mikróban), és a már folyós csokoládéba mártogassuk bele a mandulás korongok felét és a sütőpapírra visszahelyezve hagyjuk megdermedni rajta a csokoládét.

kb 30 db mandulás csók lesz belőle 







Egy kis francia, egy kis magyar. Olykor pedig teljesen más! Kalandozás a konyhán innen és túl! Tarts Velünk a Facebookon is!

Nincsenek megjegyzések:

Egy kis francia, egy kis magyar. Olykor pedig teljesen más! Kalandozás a konyhán innen és túl!