GOFRIK – Receptek és egy kis “gofriológia”

Magyarországon a gofrit, “amerikai palacsinta” néven ismerik, pedig az amerikai palacsinta és a gofri köszönő viszonyban sem áll egymással. Azonban mielőtt valami amerikás ételre gondolnánk a gofri hallatán meg kell jegyezni, hogy már az ókori görögöknél is készült két forró vaslap között sült ostya. Aztán néhány ezer évvel később egy kézműves megcsinált egy bordázott formát, amely erősen hajazott a méhkaptár mintázatára, innen is lett a francia neve a gaufre

Azt érdemes leszögezni, hogy olyan, hogy belga gofri, még ha a köznyelvben ez is terjedt el, NINCS. Létezik “brüsszeli” és “liége-i” fajtája. A brüsszeli verziót szokták leginkább “belga gofri”ként emlegetni, azt is azért, mert mikor az 1964-es New York-i világkiállításon felszolgálták, egyszerűbb volt belgaként számon tartani. Amerikában többnyire reggelire eszik, ropogósra sütött szalonnával és juharsziruppal nyakon öntve. A belgák azonban édességként szeretik ki-ki saját szája íze szerint. 

De miben is különbözik a két legismertebb fajta?  

Míg a brüsszeli fajtának, könnyebb a tésztája, és téglalap formájúra sütik, addig a liége-i egy tömörebb, kelt tésztából készül, az alakja pedig szabálytalan. Igazi családi kedvenc, a remeksége éppúgy mint a palacsintának abban rejlik, hogy mindenki saját kedve szerint ízesítheti sima vagy fahéjas porcukorral, különböző vaníliás vagy csokoládés krémekkel, és gyümölcsökkel. 
De akár sós változatban salátával tálalva is kínálhatjuk, ekkor tehetünk a tésztájába apróra vágott olívabogyót, vagy kék sajtot is.  

Ha pedig nincs még bevált receptetek, nézzétek meg a következőket:



GLUTÉNMENTES GOFRI (GLUTÉN-, LISZT-, TEJMENTES)




Nyírfacukorral készül, a glutén-, és tejmentes diétákban fogyasztható! Receptért kattintsatok ide: 


GOFRI - GAUFRE



Nyírfacukorral és zabpehelyliszttel készülő receptért kattintsatok ide: 


ZABPEHELYLISZTES GOFRI (TEJ-, TOJÁS-, FEHÉR CUKORMENTES)




Receptért kattintsatok ide: 


Ha pedig “megmarad” pár darab, készíthettek belőle egy másik desszertet is: 

RAKOTT GOFRI 




Receptért kattintsatok ide: 

Nincsenek megjegyzések:

Egy kis francia, egy kis magyar. Olykor pedig teljesen más! Kalandozás a konyhán innen és túl!